Fiume városának virágkorát az 1867-es kiegyezés utánra tehetjük, amikor Magyarország részévé vált a terület. Később a város tartozott Olaszországhoz és Horvátországhoz is, ennek köszönhető a három ország összefogása, a Fiume, a folyamló város nevű projekt megvalósítása is.

A kiegyezés utáni kormánypolitika egyik legfőbb célja Fiume tengeri kikötőjének fejlesztése volt, az osztrák Trieszttel szemben. Köszönhetően a magyar fejlesztéseknek és a kikötő építésének, Fiume város és a hozzá tartozó három kis hegyi község lakosságának száma rohamosan emelkedett. Ez az időszak tehát a nagyobb mértékű építések és az általános fellendülés kora volt, Fiume lakossága közel megháromszorozódott 1850 és 1890 között.

A fejlődést nagyban segítette az 1873-ban átadott Budapest–Fiume vasútvonal, amely Magyarországból Horvátországon át az Adria felé tartott.

1872 és 1914 között – két fejlesztési program keretében – mintegy 55 millió aranykoronát költöttek a városra. Az 1880-as évektől a városban több fontos ipari termelőüzem létesült: 1881-től rizshántoló, 1882-től kőolaj-finomító működött. Nem csak a város népessége és ipari része fejlődött rohamléptekkel, hanem a város egésze, épületei is. 1884-ben építtették a városi színházat, új-barokk stílusban, melynek nézőtere a nagyvárosi színházakat idézi. 1885-ben nyitották meg, az épület ma is működik, Rijekai Nemzeti Színház néven.

1914-ben itt készült az Osztrák Magyar Monarchia egyik legnagyobb csatahajója, a tragikus sorsú Szent István.